Jersey Cup, Brno- Ezüst érem
Jersey Cup, Brno
Ezüstéremmel térhettünk haza
Vasárnap a helyosztókra került sor. Nagy örömünkre mi az utolsó, a döntő mérkőzésre mehettünk. Ellenfelünk a csoportunkból már jól ismert USK Praha volt.
A mérkőzés előtt sajnos kiderült, hogy csapatkapitányunkra, Gálos Hannára nem számíthatunk. Lábujj sérülése miatt kimaradt a keretből.
Emiatt nagyban át kellett szervezni a támadó taktikai feladatokat.
Az első negyedben megilletődötten kezdtünk, láthatóan hiányzott a megszokott irányítás. Az idő múlásával azonban szépen átbillentünk ezen és megkezdtük a felzárkózást. Négy pontos hátrányba kerültünk 10 perc játék után. A második negyedben egymásnak feszült a két csapat. A nagy küzdelem 9:8-as negyedet hozott, ahol 8/0-ás büntetőzést produkáltunk.
A harmadik negyedben óriásit hajtottunk és a negyed közepén átvettük a vezetést. A második részében is jól játszottunk, de ismét jöttek büntetők, amit 10/1-el oldottunk meg! Az utolsó etapra 6 pontos hátrányból indultunk. Három perccel a vége előtt, 10 pontos hátránynál, egy utolsó időkérés következett. Egy utolsó rohamot indítottak lányaink és az utolsó percre visszajöttünk három pontra. Ennél közelebb sajnos már nem sikerült jutnunk, mert kimaradt két ziccer és természetesen két büntető is.
Gratulálunk a lányoknak, az egész torna alatt nagyon- nagy akarással játszottak! A második hely egy U17-es tornán (fiatalként) kiváló eredmény!
eredmény:
USK Praha - UNI Győr NKA 61:58 (20:16,9:8,18:17,14:17)
Németh 21/3, Fodróczi 5, Bélafalvi 9, Gaál H. 12, Takács 5/3, Nováky 6, Gaál N., Rákosi, Kónya, Nagy, Schaub.
Gálos László-Laky Tibor: nagyon büszkék vagyunk a lányokra! Olyan feladatokat oldottak meg ezen a mérkőzésen, amiket még nem gyakoroltunk. Látható, hogy jó az előképzettség és a figyelem.
Óriási döntőt láthattak a kilátogatók. Bánatunk mindössze annyi, hogy meg is nyerhettük volna a mérkőzést, ha a büntetőket elfogadható szinten dobjuk. 28 alkalommal állhattunk a vonal mögé, ami jelzi, hogy milyen aktivitással támadtunk. Ebből azonban mindössze hatot tudtunk értékesíteni, ami értelmezhetetlen ezen a szinten!
A két nap során négy nagyon kemény mérkőzést játszhattunk! Komoly visszajelzést kaptunk arról, hogy hol tartunk! A játékosok is szembesülhettek azzal, hogy mire lesz szükség az elkövetkező időszakban ahhoz, hogy eredményesebbek tudjanak lenni.