Nemzeti Leány Junior Bajnokság

 

A hétközi szekszárdi fordulónak nagy jelentősége volt számunkra, hogy az "A" döntőbe kerülhessünk. Ennek megfelelően készültünk a mérkőzésre. 

Megkülönböztetett figyelmet fordítottunk ellenfelünk két játékosára, Hencsik Adriennre és Nyári Dönízre. Ketten 10 pontot tudtak összegyűjteni, így elmondható, hogy jól dolgoztunk.

Maximális koncentrációval kezdtük a mérkőzést, aminek köszönhetően 0:23 után kaptuk az első hazai pontokat!

Ez meghatározta az egész mérkőzést. 

A játékvezetés következetesen engedte a kemény játékot. Ellenfelünket az agresszív emberfogásunknak köszönhetően 38 eladott labdára kényszerítettük, amiből több könnyű kosarat szereztünk. 

Három negyed után 18:60-t mutatott az eredményjelző. 

Az utolsó játékrészben egy kicsit kiengedtünk és 16:15-re elvesztettük ezt a 10 percet, de ennek ellenére büszkék vagyunk a csapatra!

Akadémistáink kiválóan teljesítettek, és egy határozott lépést tett az "A" döntő irányába!

 

Szép volt Lányok!!  Hajrá Győr!!

 

eredmény:

 

TARR KSC Szekszárd  -  UNI Győr NKA  34:75  (4:27,9:17,5:16,16:15)

Pálosi 9/9, Rigó 18/6 (11 lepattanó, 5 szerzett labda), Németh 6, Gálos 11/3 (7 gólpassz), Smuk 2 (5 lepattanó), Schaub 4 (ismét kiváló védő munka), Takács 4, Bélafalvi 9 (7 lepattanó), Lép 12, Schmidl.

Balla Dóra - Gálos László: Nagyon vártuk a mai mérkőzést, azt gondolom jól felkészültünk az ellenfélből. Ma egy koncentrált társaság volt a pályán, aki pályára lépett mindent megtett, hogy jól teljesítsen. Szépen reagáltunk a különböző védekezésekre, voltak kimondottan extra megoldásaink. Ez egy nagy győzelem, büszke vagyok a csajokra!