Nemzeti Leány Kadet Bajnokság-2025.04.03.
Nemzeti Leány Kadet Bajnokság
Csütörtök kora délután kadet/B csapatunk fogadta a rivális kecskeméti csapatot. Az alföldi alakulattal küzdünk a csoportelsőségért. Kecskeméten egy szoros első félidő után 20 pontos vereséget szenvedtünk. A hétvégi gödi kudarc után kérdéses volt, hogy csapatunk melyik arcát mutatja majd.
Jóiramú, kemény mérkőzést láthattak a kilátogatók. Lányaink végre ismét azt az arcukat mutatták, amit annyira szeretünk. Villogó tekintet, minden szabad labdáért vetődés, küzdelem! Ennek ellenére az első három negyedet minimálisa (1-1 és 2 ponttal) elveszítettük. Az utolsó negyedben sikerült még tekerni a potméteren és négy percig nem kaptunk kosarat. Szép lassan felőröltük ellenfelünket és a végjátékra megfordítottuk az eredményt. Egy fantasztikus mérkőzés után ismét átvettük a vezetést a tabellán! A hétvégi Vasas elleni mérkőzésen múlik, hogy elsők, másodikak, vagy harmadikak leszünk.
Óriási a tét, mert az első hely megszerzése esetén már a "B" döntőben vagyunk, míg a 2-3. hely megszerzése esetén még keresztjáték várna ránk.
Szép volt Lányok!! Hajrá Győr!!
eredmény:
UNI Győr NKA/B - Kecskeméti KA 72:67 (19:20,16:17,18:20,20:10)
Kalinics 3, Rákosi 19 (9 lepattanó, 6 szerzett labda), Mosonyi, Tapodi 6 (4-4 szerzett labda, lepattanó), Gaál N. 27/3 (9 lepattanó, 5 kiharcolt fault, 4 gólpassz), Büki 6 (4 lepattanó), Kláris 2, Dörner, Nováky 10 (6 lepattanó, 5 kiharcolt fault), Markovits.
Gálos László: mindenek előtt szeretnék mielőbbi felépülést kívánni Mosonyi Szonjának, aki egy lepattanó csatában térdsérülést szenvedett!! A gödi fiaskó utáni elbeszélgetés, és a keretben történt változtatások meghozták a várva-várt változást. Végre ismét volt húzóember a csapatban. A meghatározó hármasunk, Gaál N.-Rákosi-Nováky egy fantasztikus alapot tett le a parkettre. Ebbe remekül szálltak be serdülő játékosaink. Ellenfelünk magas szerkezetét, hallatlan lelkesedéssel és agresszivitással sikerült ellensúlyozni. Minden statisztikai paraméterben felülmúltuk ellenfelünket!
A végjáték pedig parádésra sikeredett. Gaál Nóri utolsó percben szerzett 7 pontja eldöntötte a mérkőzést. Remélem, hogy a lányok megérezték, hogy ez mennyivel jobb, mint a gödi viselkedés, és az elkövetkező időszakban csak ilyen hozzáállással fogunk találkozni!
Büszke vagyok a csapatunkra! Nagy tettet hajtottak végre a mai napon! Külön gratulálok Gaál Nórinak, aki csapatkapitányként igazi vezér volt! Vállára vette a csapatot!