Nemzeti Leány Kadet Bajnokság

 

Vasárnap délután kettős rangadóra került sor az egyetem kiscsarnokában.  Ennek köszönhetően nagy érdeklődés mellett játszottak lányaink. 

Az első mérkőzést "B" csapatunk játszotta a Vasas "B" csapatával. A záróforduló tétje az volt, hogy győzelem esetén a tabella élén zárjuk a rájátszást, és a "B" döntő egyik biztos tagja leszünk.

A játékosaink a tétnek megfelelően nagy lendülettel, akarással vetették bele magukat a küzdelembe. A nagy lendület azonban több hibás dobást is eredményezett, ezért csak 15:5 volt az eredményjelzőn 10 perc elteltével. A második 10 percben pontosabbá váltunk és a félidőre már 20 pontos előnyt mutatott az eredményjelző.

A második félidőben elsősorban az előny megtartása és a keret minden tagjának játszatása volt a cél. Magabiztos győzelemnek örülhetett a publikum.

CSOPORTELSŐK  LETTÜNK!  IRÁNY A "B" DÖNTŐ!!

 

A második összecsapás nagy harcot ígért. A juniorjaink pénteki óbudai sikere után a kadet bajnokságban is megmérkőztünk, immáron negyedszer ebben a szezonban. Komoly átfedés van mindkét csapatnál a junior és kadet keretet nézve. Kicsit döcögősen indult számunkra a mérkőzés, amit ellenfelünk négy hárompontossal díjazott. Ezután azonban szépen helyére kerültek a mozaikok és az értékrend. Nagyon koncentráltan és helyenként látványosan játszottunk. A félidőre közel ötven pontot szereztünk és 17 pontos előnyt építettünk ki. 

A második félidő az eredmény megtartására szorítkozott, pihentetve a keretet a junior döntőre. Öt perccel a vége előtt már 30 pont különbséget mutatott az eredményjelző. A vége 17 pont lett.

Ezzel az újabb győzelemmel továbbra is a bajnokság második helyén vagyunk! Az április 17-i BEAC hazai mérkőzésen dől el a második-harmadik hely sorsa.

 

SZÉP VOLT LÁNYOK!  HAJRÁ GYŐR!

 

eredmények:

 

UNI Győr NKA/B  -  Vasas/B  69:42  (15:5,23:11,17:14,14:12)

Kónya 10 (7 szerzett labda), Endrédi 2, Rákosi 10 (10 lepattanó, 6 szerzett labda), Arany-Kovács 2, Gaál N. 12 (9 lepattanó, 6 kiharcolt fault, 5 gólpassz), Büki 6, Horsa 3 (5 lepattanó), Tapodi 7, Dörner 2, Nováky 15 (7 lepattanó).

Gálos László:  a csütörtöki remek játékunk után bíztam abban, hogy onnan folytatjuk a mai napon ahol befejeztük csütörtökön. Az elején jól védekeztünk, de a ziccerek és a büntetők ismét kifogtak rajtunk. Aztán a középső két negyedben helyreállt az egyensúly. A jó védekezéshez eredményes támadójáték is kapcsolódott. A Rákosi - Nováky - Gaál N. tengely ismét jó alapot tett le a parkettára.

Külön öröm volt számomra, hogy hosszú kihagyás után Endrédi Gréti ismét pályára tudott lépni. 

Gratulálok a lányoknak, méltán ünnepelhették a "B" döntőbe kerülést! A döntő május végén lesz. Van másfél hónapunk, hogy megfelelőképpen  felkészüljünk a záró szakaszra.

 

UNI Győr NKA/A  -  Óbudai Kaszások  74:57  (26:18,23:14,15:7,10:18)

Takács 9, Rigó 17 (14 lepattanó, 6-6 szerzett labda és kiharcolt fault), Rákosi 2, Németh 2, Csanki-Puss 2, Gaál N., Gálos 15/6 (8 kiharcolt fault, 7 gólpassz), Fodróczi 7 (4 gólpassz), Schaub 3, Bélafalvi 17 (5-5 lepattanó és kiharcolt fault).

Gálos László - Laky Tibor:    az esélyes nyugalmával léptünk pályára. Ez a nyugodtság azonban az elején átment lassúságba is. Ezt ellenfelünk kihasználta és az elkéső védőink mellett négy három pontost süllyesztettek el gyűrűnkbe. Örömünkre azonban sikerült időben megráznunk magunkat és egy megnyugtató előnyt kiépítenünk. Ez annak volt köszönhető, hogy a megszokott Gálos-Rigó páros mellé végre életjeleket kaptunk a Fodróczi-Bélafalvi párostól és Takács Kata is remekül szállt be a kispadról.

A második félidőben - szokásunkhoz híven - az eredmény megtartása, valamint különböző taktikai feladatok gyakorlása volt a cél. A mérkőzés után itt is méltán szólt a taps csapatunknak! Szép győzelmet arattunk!