Nemzeti Leány Kadet Bajnokság, Döntő 1. nap
Nemzeti Leány Kadet Bajnokság, Döntő 1. nap
A bajnokság zárásaként az ország legjobb nyolc csapata Pécsre költözött, hogy három napon keresztül versengve eldöntsék a végső helyezéseket.
Csapatunk a negyedik mérkőzést játszotta, így nem kellett sietnünk. A szállásunkat elfoglalva és egy kiváló ebéd elfogyasztása után a 15 órakor kezdődő megnyitóra érkezett a döntő színhelyére csapatunk.
A megnyitón - kiváló, sokszoros magyar válogatott és bajnok - Iványi Dalma köszöntötte a megjelenteket.
Az első három mérkőzésen nem született meglepetés, az esélyesebb csapatok jutottak a felsőházba. Reméltük, hogy ez a tendencia folytatódik és lányaink az esélyesség tudatával behúzzák a mérkőzést.

Az várható volt, hogy nagy energiákat mozgósítanak majd a csapatok, és ellenfelünk nem fogja könnyen megadni magát, de erre azért nem számítottunk. A miskolci hölgyek nem válogatva az eszközökben, mindent megtettek annak érdekében, hogy játékosaink ne legyenek eredményesek. Szerencsére akadémistáink ütésállónak bizonyultak és nem vették fel a kesztyűt a mérkőzés során. Mi igyekeztünk kosárlabdázni, de ezt csak más sportágak bevonásával tudtuk elérni.
Az első félidőben egy megnyugtató, 16 pontos előnyt építettünk fel, amit a második félidőben sikerült megtartani. Csapatunk a lehetőségekhez képest higgadtan oldotta meg a pénteki leckét, és megérdemelten jutott a szombati elődöntőbe!!!
Szép volt Lányok! Hajrá Győr!
eredmény:
UNI Győr NKA/A - DVTK/A 65:48 (20:14,24:14,10:9,11:11)
Takács 3 (4 szerzett labda), Rigó 15 (7 lepattanó, 9 kiharcolt fault és 10 szerzett labda), Rákosi, Németh, Csanki-Puss 4, Gaál N., Gálos 20/6 (4-4 lepattanó és kiharcolt fault,7 szerzett labda), Fodróczi 7 (12 lepattanó, 4 gólpassz), Schaub 7/3, Bélafalvi 9 (4 kiharcolt fault), Nováky.
Gálos László, Laky Tibor: az biztos, hogy valamelyik csapat rossz rendezvényre érkezett. Mi azt hittük, hogy kosárlabda mérkőzéseken kell részt vennünk a három nap során. Ehelyett birkózás, judo, pankráció kombóval kellett megküzdenünk. Úgy gondolom, hogy nagyon rossz irányba megy a hazai sportágunk, a játék szépségéből vajmi keveset láthatunk. A jelen szabályok nem a szép kosárlabdát támogatják. Olyan jelenetek zajlottak le a mérkőzésen és a mérkőzés után, ami méltatlan a 13-16 éves gyerekek versenyéhez.
A védőszentünk hál Istennek, jól dolgozott, mert szerencsénkre senki sem sérült meg a mérkőzés során!
Ettől eltekintve a lányoknak gratulálunk, nagyon büszkék vagyunk rájuk! A megbeszélt taktikát mindvégig fegyelmezetten hajtották végre és magabiztos győzelemmel kerültünk a legjobb négy csapat közé!
Szombaton vármegyei rangadó dönt majd arról, hogy melyik csapat játszhatja majd a döntőt!
Szombaton 17.30-as kezdéssel kerül sor a Darazsak Sportakadémia - UNI Győr NKA mérkőzésre. A bajnokság során kétszer játszottunk velük, és mindkétszer győzelemmel jöhettünk le a parkettáról.
A szurkolóinknak ismét csak köszönet, komoly segítséget jelentett a hangos, de sportszerű szurkolásuk!



















