Nemzeti Leány Junior Bajnokság

 

Vasárnap kora reggel játszottuk a szezon utolsó junior mérkőzését. Tét a bajnoki 7. hely megszerzése volt. Ellenfelünk a budapesti Zsíros Akadémia volt, akik az egész döntőn való részvételt ajándéknak élték meg. Így ők sokkal lelkesebbek, a mieink a két elkerülhető vereség után pedig lelkileg legyengült állapotban várták a mérkőzést.

Ennek a lelki állapotnak köszönhetően az első negyedben nagyon gyenge dobóteljesítménnyel rukkoltunk elő. A lelkes szurkoló táborunk azonban nem hagyta lankadni lányainkat. Buzdításuknak is köszönhetően magunkra találtunk és a félidőben nyolc pontos előnnyel mehettünk pihenni.

A harmadik negyedben sikerült alulmúlni az első negyed dobó százalékát, így nyílttá tettük ismét a mérkőzést.

A záró etapban aztán a döntőbe megérkező Mészáros Ágotának és a kiegyensúlyozottan jó teljesítményt nyújtó Lép Izának köszönhetően elhúztunk és megnyertük a mérkőzést.

Ezzel a győzelemmel megszereztük a 7. helyet és győzelemmel búcsúztunk a 2024/25-ös bajnoki szezontól. 

 

Szép volt LÁNYOK!!  Hajrá GYŐR!!

 

A csapatunkból Lép Izát választottuk a legjobbnak, aki 40-40 lepatatnójával és pontjával alappillére volt csapatunknak!

 

Csapatunkból különdíjat Rigó Dorina kapott, aki a VAL értékek alapján a torna legjobb ötösébe került.

 

Gratulálunk a két játékosunknak!!

 

eredmény:

 

Zsíros KA  -  UNI Győr NKA  57:65  (13:15,12:18,16:12,16:20)

Pálosi 3/3, Kozma, Rigó 8 (9 lepattanó, 5 kiharcolt fault), Fodróczi 2, Gálos 9/3 (6 lepattanó, 5 kiharcolt fault, 4 gólpassz), Mészáros 18/3 (5 kiharcolt fault), Smuk 5/3, Schaub, Takács, Bélafalvi 2 (5 lepattanó), Schmidl.

Balla Dóra, Gálos László:  Nagyon csalódottak voltak a lányok a tegnapi vereség után, így várható volt , hogy egy nehéz mérkőzés lesz a mai. Végül sikerült behúznunk a hetedik helyet, ami most csalódás a lányoknak, de ez csak az út kezdete, fogunk még meglepetést okozni a mezőnynek.


Így voltunk egy CSAPAT!!!!