Nemzeti Leány Kadet Bajnokság, Győr-2024.01.07.
Nemzeti Leány Kadet Bajnokság, Győr
Közel egy hónap szünet után folytatódott a bajnoki menetelés a kiemelt kadet bajnokságban. Csapatunk az oroszlányi högykoszorút fogadta az egyetem edzőcsarnokában.
Keretünk egy kicsit átalakult, mivel Rigó Dorina és Gálos Hanna az U15-ös válogatottal Németországban szerepel (itt az első mérkőzést megnyerte csapatunk 57:41-re. Dodó 13 ponttal járult hozzá a sikerhez, míg Hanna bokasérülést szenvedett és a kispadról szurkolhatott a csapatnak), emellett a pénteki edzésen Fodróczi Fanni bokája is megsérült.
A keret átalakult, de a szellemiség természetesen megmaradt. Ahogy ezt már megszoktuk lányainktól, a jelenlévők átvállalták a hiányzók szerepét.
A mérkőzés folyamán több új taktikai feladatot is kipróbáltunk, ennek megfelelően hullámzó volt a teljesítményünk. Ellenfelünket minden dícséret megilleti, mivel mindvégig nyíltsisakkal, agresszívan, nagy területen kosárlabdáztak.
A remek csapat teljesítmény mellett, sok egyéni teljesítménynek is tapsolhattunk. Kiemelkedett Pálosi Laura, aki felülmúlta pénteki junior mérkőzésen nyújtott teljesítményét és 10-ből 7 hárompontost süllyesztett el az ellenfél gyűrűjébe. A 14 lepattanó, 8 szerzett labda, 5 gólpassz és 51 IBM már csak hab volt a tortán.Lép Iza is dupla-duplát jegyzett, míg Smuk Abigél 19 pontig jutott. Takács Kata lett az első számú irányítónk, aki 7 gólpassz mellett nem adott el labdát! A fiataljainkból most Bélafalvi Dóra volt az aktívabb, amit 8 pontja és 16 lepattanója is jelez.
A jó iramú mérkőzésen, 27 gólpassznak is örülhetett a szép számmal kilátogató publikum.
Szép volt Lányok! Hajró GYŐR!
eredmény:
UNI Győr NKA - MVM OSE U16 99:51 (29:7,21:17,22:18,27:9)
Pálosi 28/21, Takács 6, Németh 7, Csanki-Puss 5/3, Kozári 3, Smuk 19/6, Schaub 7/3, Bélafalvi 8, Lép 14, Chroméj 2.
Laky Tibor . Gálos László: az utolsó decemberi mérkőzés óta sok új feladatot gyakoroltunk, hogy bővítsük taktikai repertoárunkat.
Izgatottan vártuk, hogy ezekből mit kapunk vissza. A koncentráció mértéke változó volt a mérkőzés során, de az alap elképzelések mai is jól láthatóak voltak. Az új feladatokat videó elemzés alá kell vennünk és tovább kell ezeket tökéletesíteni. Nagyon örülünk az újabb sikernek! Azonban a 12 hárompontos, a 71 lepattanó, a 21 gólpassz sem tudja elhomályosítani a 27 eladott labdát és a közeli 40%-os dobóteljesítményt. Ezzel valamit kezdenünk kell, mert ennyi eladott labdával és kihagyott ziccerrel, komoly mérkőzést nem lehet megnyerni!
Gratulálunk a lányoknak!
A mérkőzés statisztikáját a mellékletben lehet megtalálni.
A jövő héten dupla fordulónk lesz. Zsíros Akadémia és a BEAC KA/H csapataival találkozunk majd. Keményebb dió lesz, de feltörjük azt is!