X. Varga Ferenc Emléktorna, 2. nap
X. Varga Ferenc Emléktorna, 2. nap
A csütörtöki szép teljesítmény után bíztunk a sikeres folytatásban.
Délelőtt juniorjaink vizes programon vettek részt a "Hullámfürdőben" míg a fiatalabbak mérkőzést játszottak. Délután fordított program volt.
Kadet csapatunknak egy lelkes de jóval képzetlenebb ellenfele volt. Itt igyekeztünk minél több olyan feladatot gyakorolni, ami a későbbiekben jól jöhet majd.
Nehéz volt visszafogni és gyakoroltatni lányainkat, de így is hasznosnak bizonyult a mérkőzés.
Délután junior csapatunk a házigazdák ellen lépett pályára. Lányainknak nem ízlett ellenfelünk ketrecharchoz hasonlító védekezése. Nem tudtuk felvenni a kesztyűt, ami megpecsételte sorsunkat. Támadásban visszaestünk az előző esztendő mozgásszegény játékához. Védekezésben pedig, a kellő agresszivitás hiányában kevés lepattanó labdával találkoztunk. Labda hiányában pedig nem tudtunk indulni és könnyű kosarakat szerezni. Mindenképpen tanulságos összecsapás volt, tanulni kell belőle! A kitűzött célszámok közelébe sem tudtunk kerülni?!
eredmények:
U16
UNI Győr NKA - HOYA KSE Kézdivásárhely 122:36 (38:8,27:11,25:13,32:4)
Pálosi 17/3, Takács 13/3, Rigó 20, Schmidl 10/3, Csanki-Puss 6, Gálos 17/3, Smuk 19, Lép 16, Nezvald 4.
U18
UNI Győr NKA - PVSK NKA 57:80 (14:16, 16:19,14:19,13:26)
Kozári, Kozma 6, Szabó 6, Tóth, Oláh 3/3, Mihály 10, Szamos 6, Küllős 20/6, Molnár-Bodó 6, Chroméj
edzők: Gálos László, Balla Dóra
Holnap 11.30-kor és 14.00-kor lépnek pályára csapataink. Kadet lányok a PVSK NKA, míg a juniorok a Soproni Darazsak ellen játszanak. Továbbra is élőben lehet követni a rendezvény mérkőzéseit a PVSK Youtube csatornáján.