Gyerek Leány Jubileumi Kosárlabda Torna, Nagykanizsa
Gyerek Leány Jubileumi Kosárlabda Torna, Nagykanizsa
Kanizsa DKK - UNI Győr NKA/A
29 - 61
(10-10, 9-21, 10-18, 0-12)
Patyi 4, Márkus 12, Fekete 2, Szalay 4, Lakatos 2, Kellner 12, Rosta 8, Kohuth 7, Pálinger 6, Sántha 2, Jankovich 2, Szabó, Kovács-Vados
Jakubovics Dóra, Chroméj Hajnalka:
Első mérkőzésünkre nagyon nehezen pörögtünk fel, sem védekezésben, sem támadásban nem találtuk a helyünket. Egy időkérés után aztán magukra találtak a lányok és az első félidőben már egy szép előnyt tudtak kiépíteni. A második félidőt sajnos ugyan úgy kezdtük, mint a mérkőzést. A koncentráció hiánya miatt sok olyan hibát vétettünk leginkább védekezésben, ami szokatlan lányainktól. Ismét egy időkérés következett, ami után kicsit feljebb kapcsoltunk. Nem forgott veszélyben a győzelmünk, azonban kicsi hiányérzettel fejeztük be a mérkőzést.
UNI Győr NKA/A - Folka Borovje Zágráb
31 - 23
(9-3, 5-2, 5-6, 12-12)
Patyi 10, Márkus 5, Jankovich 7, Rosta 2, Szalay 2, Pálinger 3, Kellner 2, Lakatos, Fekete, Szabó, Kovács-Vados, Sántha, Kohuth
Jakubovics Dóra, Chroméj Hajnalka:
Egy mérkőzésnyi szusszanás után a zágrábi lányok ellen kellett megküzdenünk. Egy igazán verekedős, harcias játékot képviseltek, ami nekünk egyáltalán nem tetszett. Ezt szépen rendbe raktuk a fejekben, hogy ezekbe a harcokba igenis bele kell állni. A második félidőre sikerült azt a bizonyos kesztyűt felvenni és kicsit mást is mutatott a játékunk képe. Erőszakosabbak lettünk mind támadásban és védekezésben is. Megérdemelt győzelmet arattunk.
Gratulálunk a lányoknak, ez egy szuper felkészülés volt a következő gyermek fordulóra.
Hajrá Győr, Hajrá győri Lányok!