Kenguru Bajnokság-4. forduló
Sopronban a régió A csoportjában folytattuk a küzdelmeket a Kenguru bajnokságban. Két jól felkészült ellenféllel szemben kellett helytállnunk. A sportiskolás fiúk ezúttal is fizikai és sebességbeli fölényben voltak, ám ezúttal komoly ellenállást tanusítottunk főként az első félidőben. Sajnos a második játékrészre felpuhult a védekezésünk, nem tudtuk tartani a tempót és fejben is elengedtük az ellenfelet. 20 ponttal így is közelebb kerültünk a korábbi találkozásunkhoz képest. A második mérkőzésünkön a Szorgos Darazsakkal szemben kiélezett, küzdelmes és utolsó percig izgalmas találkozót játszottunk. Ezúttal sikerült a második félidőre elhinni, hogy maximális erőbedobással, kemény védekezéssel a magunk javára fordíthatjuk az eredményt. Mindkét csapat számára tanulságos, fejlődést garantáló találkozó volt aminek végén mi örülhettünk a győzelemnek. Szép volt lányok!
Villámló Tigrisek A - Sportiskolás Bivalyok 34-82
Kámán 6, Jankovich 6, Márkus 5, Pongrácz 4, Kovács-Vados 3,
Kellner 3, Pálinger 3, Patyi 2, Kovács 1, Rosta 1
Villámló Tigrisek A - Szorgos Darazsak 42-35
Márkus 12, Kámán 11, Rosta 5, Patyi 4, Lakatos 3,
Kellner 2, Pálinger 2, Pongrácz 1, Kohuth 1, Kovács-Vados 1