Nemzeti Leány Junior Bajnokság
Nemzeti Leány Junior Bajnokság
Szombaton Pécsre utaztunk, hogy a bajnokság első fordulójában a végső győzelemre is esélyes NKA Pécs ellen játszunk.
Az előjelek nem voltak bíztatóak. Az utazó keretünkből mindössze egyetlen játékosunk volt olyan, aki már a kiemelt bajnokság legtetején szerepelt.
Emellett le kellett mondanunk Küllős Kíra (akinek ezúton is gratulálunk első NBI/A csoportos mérkőzéséhez), Rigó Dorina, Tóth Noémi szerepeltetéséről, plusz Lép Iza pedig sérülésből tért vissza. Így körülbelül 50 pont minusszal kezdtük a mérkőzést.
Ahogy ez várható volt, nagy agresszivitással kezdte a mérkőzést ellenfelünk. A végig korrekt játékvezetés azonban rendre megbüntette a túlzott "lelkesedést".
A második negyedben rendeztük a sorainkat és egy vállalható 10 percet tudhattunk magunk mögött. A második félidőben lemásoltuk az elsőt. A nagy arányú vereség ellenére látható volt, hogy a gyors megoldásaink ellen nekik sem volt megoldásuk. Sajnos azonban mind a ziccerek (32/7), mind a büntetődobások (33/15)értékesítésében mélyen az elvárt szint alatt teljesítettünk. Körülbelül 30-40 pontot hagytunk veszni ezekben a kategóriákban.
Türelemmel és elszántsággal hétről-hétre közelebb lehet kerülni a bajnokság szintjéhez!
eredmény:
NKA Pécs - UNI Győr NKA 89:33 (20:7,14:8,32:6,17:12)
Gálos 9, Mihály 10, Smuk 4, Lép 4, Molnár-Bodó 6, Csapó, Szamos, Kozma, Chroméj, Tóth
Balla Dóra, Gálos László: nagy izgalommal vártuk az első találkozót. Kíváncsiak voltunk arra, hogy hol is tartunk. Sajnos a keretünk több sebből is vérzett, ezért pontos képet nem kaphattunk. Látható volt azonban, hogy az agresszív védekezés ellen az irányítóink ritkán tudtak szervezett játékot hívni, ezért sok volt a partizán kosárlabda elem támadásainkban.
A szabad labdák megszerzésében sokat kell javulni, mert ez támadásaink alapja. Junior korú játékosainknak sokkal többet kell hozzátenni mind a védekezéshez, mind a támadáshoz. A 16 dobott pont nagyon vékony. Látható volt, hogy a felkészülés, ahol mind a jelenlét, mind az elvégzett munka magasszinvonalú volt, hova vezetett. Sajnos az is látható, hogy a szeptemberi jelenlét és elvégzett munka köszönő viszonyban sincs az augusztusival. Vissza kell térni az augusztusi arcunkhoz!