Nemzeti Leány Junior Bajnokság-2023.12.15.
Nemzeti Leány Junior Bajnokság
Az alapszakasz utolsó fordulóját rendeztük Mosonmagyaróváron. Bíztunk csapatunk jó teljesítményében, mivel a BEAC csapatát legyőztük Budapesten és egy hete Sopronban hosszabbításos mérkőzésen maradtunk csak alul.
Lelkesedésünket azonban hamar lelohasztották lányaink. A mérkőzés egészét tekintve semmilyen ellenállást nem tudtunk kifejteni védekésben! A dobó párbajt egy negyeden keresztül tudtuk csak tartani. Kadet játékosaink, akik nyolc nap alatt a negyedik mérkőzésüket játszották, hozták ami elvárható volt. A frissebb juniorjaink azonban valahol máshol jártak fejben.
Az elkövetkező időszakban az ünneplés mellett készülni kell a január eleji keresztjátékra is!
eredmény:
UNI Győr NKA - BEAC KA 58:117 (23:32,12:22,6:31,17:32)
Kozma 5/3, Rigó 8, Csapó, Tóth 4, Mihály 3, Gálos 9/3, Szamos 2, Küllős 12/3, Molnár-Bodó 3/3, Lép 8, Evellei 4
Balla Dóra, Gálos László:Az utolsó mérkőzésünket már a keresztjátékra való felkészülésre szerettük volna használni. Sajnos se védekezésben, se támadásban nem tudták azt nyújtani a játékosok, mint amire valójában képesek lennének. Egy ilyen fizikális csapat ellen mint az ellenfelünk, nem szabad ennyire “puhának”lenni. Főleg ha a játékvezetés engedi ezt a birkózást.A lányok attitűdje a mai napon nem volt megfelelő és ezt az eredmény is tükrözi. Fontos két mérkőzés vár ránk az Új év első napjaiban, a továbbiakban erre kell koncentrálnunk. Kellemes Ünnepeket és feltöltődést kívánok mindenkinek!