Nemzeti Leány Kadet Bajnokság, Budapest

 

Vasárnap reggel útra keltünk Fővárosunkba, hogy a Vasas Akadémia második csapatával megmérkőzzünk. Ez az alapszakasz utolsóelőtti mérkőzése volt számunkra. Az előző napi serdülő forduló, valamint a síszezon átalakította ismét a keretünket. Ezúton is gratulálunk serdülőcsapatunk játékosainak, edzőinek a hibátlan alapszakaszhoz!!!

Célunk az az, hogy az utolsó két mérkőzést megnyerve a csoport harmadik helyén zárjuk az alapszakaszt. A továbbjutásunkat nem fenyegeti veszély, de fontos, hogy hány győzelmet tudunk magunkkal vinni a felsőházba.

A mérkőzés rémálomszerüen kezdődött. A jóval motiváltabb, élesebb ellenfelünk az első öt percben lejátszott minket a pályáról. A várható időkérés után rendeződtek a sorok és szép lassan átbillentettük a mi képünkre a derbit. Azonban egyedül Rigó Dorina volt az, aki minden szabadlabdáért vetődött, lepattanó labdát szerzett és emellett értékes kosarakat szerzett. A félidőben mind a lepattanó labdában, mind a szerzett labdában alul maradtunk. A büntetőt 14%-al értékesítettük, és sok ziccert hibáztunk.

A második félidőben sokat javult az összkép! Fodróczi Fanni hasonló lendületet hozott a játékba, mint a Dodó. Takács Kata jól időzített két hárompontosa végkép megtörte ellenfelünket.

Sok tanulsággal és egy győzelemmel lettünk gazdagabbak. Ez a teljesítmény kevés lesz a pénteki pécsi csapatelleni rangadón!

Szép volt LÁNYOK!  Hajrá GYŐR!

 

eredmény:

Vasas KA/B  -  UNI Győr NKA     43:73     (9:19,16:14,5:22,13:18)

Kozári, Nezvald, Chroméj, Fodróczi 11/3, Gálos 4, Rigó 27 (11 lepattanó), Lép 11 (11 lepattanó), Smuk 13,Takács 7/6, Schaub,

Laky Tibor, Gálos László, Balla Dóra: nehéz megfelőképpen feltüzelni a lányokat akkor, amikor biztosak a győzelemben. Ezt láthattuk a mérkőzés kezdeti részében. Ezután sikerült rendezni a fejeket és sok féle védekezést kipróbálva hoztuk a kötelezőt. Letámadásban, egyéni védőmunkában keveset kaptunk vissza a gyakoroltakból, pedig ezekre az elkövetkező mérkőzéseken nagy szükség lesz. Palánk alatt nem domináltunk és a hárompontosok sem ültek úgy, ahogy azokat megszoktuk. Mindenképpen pozitív, hogy a nehézségek ellenére 50 pont alá tudtad fogni ellenfeledet. A Rigó-Fodróczi párosnak külön köszönet, élvezet volt nézni a játékukat!

Gratulálunk az újabb győzelemhez!!