Péntek délután került sor a múlt heti pécsi mérkőzésnek a visszavágójára.
A betegségek és sérülések miatt elhalasztott mérkzés pótlására került sor csütörtökön.
2023. február 25-én szombaton az U13-s szlovák bajnokságban újabb két mérkőzés várt a csapatunkra.
PVSK NKA/A - UNI Győr NKA 60-50
A lányok most nagy lelkesedéssel és akarással várták a mérkőzéseket.
Az UNI Győr NKA/A csapata immár harmadszor mérkőzött meg a GYKC Kenguruk csapatával.
Jól kezdtük a mérkőzést és szép akciókat vezettünk.
Pénteken folytatódott a bajnokság a középszakasz mérkőzéseivel. Csapatunk a Vasas/B csapatát fogadta a mosonmagyaróvári MOGAAC Csarnokban.
Az eredményt látva ez egy sima győzelemnek néz ki, de korán sem volt az.
Leány Serdülő Felsőház Főtábla selejtező I. forduló, Budapest
Nehezn indult el a csapat a megmérettetésre
Az előző szezon Szlovák Bajnokságának bronzérmese volt az ellenfelünk. Pozsonyban kiváló körülmények között léphettünk pályára.